Amennyiben egyetért küldetésünkkel, vállalásunkkal és szeretné felajánlásával, adójának 1%-ával támogatni tevékenységünk, elérhetőségeink az alábbiak:

Adószám: 18046492-1-41
Cím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 4. V./19.


Köszönjük!

Nagyné Pintér Jolán

(1954-)


Alapítványi elnök.
Családja életét végigkísérte a Gulag tehertétele. Részese lehetett – Édesanyja mellett – annak a folyamatnak, ahogy a rendszerváltoztatást követően megalapították a Gulag Alapítványt és felavatták a világ első Gulag-emlékművét, Budapesten. Szülei halála után átvette a Gulag Alapítvány vezetését. Rendszeres, határokon átnyúló tevékenységével leginkább a fiatal generáció számára szeretné elmondani a Gulag szomorú történetét, okulásképp a jövőre nézve.

Galgóczy Árpád

(1928-)


Költő és műfordító.
1945-ben, 16 évesen tartóztatták le szovjetellenes szervezkedés miatt, 1948-ban hurcolták el a Szovjetunióba. 20 évre ítélték el. 1954-ben szabadult, de hazatérni csak 1960-ban tudott.
Klasszikus orosz írók egyik legjobb hazai fordítója lett. 2009-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.

Horkay Anna

(1958-)


Református vallástanár. Református lelkész édesapját – Kárpátalján – a megszállás után a szovjet hatóságok letartóztatták és koncepciós perben elítélték. 8 évet volt rab a GULÁG Kolimai rabtelepein. Személyes érintettsége okán is foglalkozik az ártatlanul rabságra hurcolt civilek ügyével.

dr. Kószó Péter

(1956-)


Orvos, politikus.
Egész élete szülővárosához, Hódmezővásárhely kötődik. A rendszerváltoztatás aktív részt vevője volt, majd országgyűlési képviselő lett, 2002 és 2018 között Hódmezővásárhely alpolgármestere. Karitatív és szociális segítő munkái, közéleti vállalásai mellett 1994-től tagja a GULAG Alapítványnak, melynek keretében sokat fáradozik a bolsevik kényszermunka-táborokból hazatért egykori rabok életkörülményeinek javítása érdekében.

Pálffy Eörs

(1970-


A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Budapesti Médiaintézetében szerzett kommunikáció-PR szakos bölcsészdiplomát 2003-ban. Az Andrássy Gyula Budapesti Németnyelvű Egyetemen másoddiplomázott 2006-ban, Nemzetközi Kapcsolatok-Diplomácia szakirányon. 2019-ben felsőfokú diplomáciai szaknyelvi vizsgát tett német nyelvből, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Diplomáciai Szakmai Nyelvi Vizsgaközpontjában. Az Alapítvány vállalt misszióját 1996 óta segíti önkéntesként. Közreműködik annak munkájában, programok, megemlékezések szervezésében. Vallja, hogy a múltat tilos elfelejteni, még kevésbé szabad eltörölni, hanem minden tragikus történelmi eseményből tanulni kell, hogy még egyszer ne kövessük el a hibákat. Az alapítvány kuratóriumának 2010 óta tagja.

parallax background
 
 

Történetünk


Jómagam, Gulag túlélő szülők gyermekeként többszörösen is megszenvedtem a kommunista diktatúrát. Szüleim, Rohr Magdolna és Pintér Károly mindketten politikai elítéltként majdnem tíz évet töltöttek ártatlanul a Gulág számos táborában, messze Szibériában és ez az én életemet is nagyban meghatározta.


Olvasson tovább


Együttműködő partnereink


Alapítványunk tevékenysége a szakmai partnereinkkel történő eredményes együttműködésen alapul.


Megtekintés

Skip to content