Rólunk

     

    Köszöntő


    Jómagam, Gulag túlélő szülők gyermekeként többszörösen is megszenvedtem a kommunista diktatúrát. Szüleim, Rohr Magdolna és Pintér Károly mindketten politikai elítéltként majdnem tíz évet töltöttek ártatlanul a Gulág számos táborában, messze Szibériában és ez az én életemet is nagyban meghatározta.

    Édesanyám egy háromgyermekes, sváb polgári család legfiatalabb tagja volt. Budapest ostroma idején a szovjet katonák megerőszakolták. Még nem töltötte be a 17. életévét, amikor koholt vád alapján a szovjet bíróság elítélte. Az otthonától és szeretteitől tízezer kilométerre vitték marhavagonban. Azt hiszem, mindenki tudja, hogy mit jelent az ember életében a 17 éves kortól 26 éves koráig terjedő időszak, a fiatalság legszebb évei. Bár az én Édesanyám – hála lelki alkatának – egész másként élte meg mindezt. A fiataloknak Alapítványunk által tartott rendhagyó történelemóráinkon gyakran elmesélem szüleim sorstörténetét.

    Persze nemvolt ez mindig így, hogy lehetett mindarról beszélni, amin a szüleim keresztülmentek! Negyven évig kellett hallgatni, mert a belügyi szervek a hazajövetelkor megmondták a Gulag-raboknak: Soha, sehol, senkinek nem mondhatják el, ami velük történt! Ha mégis, akkor visszaviszik őket. Tudjuk, hogy a hallgatás milyen traumákat okoz az embernek…

    Sztálin halála után felcsillant a remény, hogy hazatérhetnek az elítéltek. Az ukrajnai Lembergben fél évet vártak arra, hogy hazájuk visszafogadja őket. Itt egy jóképű, magas, fiatalon megőszült fiatalember kezdett udvarolni anyukámnak. Leventeként esett fogságba, húsz évre ítélték. 1953 decemberében futottak be azok a vonatszerelvények, amelyek a Szovjetunió kényszermunka táboraiból hozták honfitársainkat. Így érkezett haza közel tíz év után immár jegyespárként, Rohr Magdolna és Pintér Károly. És velük jöttem én is, beteljesedett szerelmük gyümölcseként, igaz még csak magzati állapotban, pedig a velük együtt hazatért asszonyok többségének nem adatott meg a gyermekáldás. Tulajdonképpen valóságos csoda, hogy élek.

    Édesanyám és a túlélők 1993-ban létrehoztak egy alapítványt. Emléket szerettek volna állítani annak a több százezer honfitársuknak, akik nem voltak ilyen szerencsések és nem térhettek haza. Felavatták a világon elsőként a Gulág áldozatainak emlékművét a Budapest Belvárosában lévő Honvéd téren. Ettől kezdve itt rótták le kegyeletüket Szibériában hagyott sorstársaik előtt. Édesanyám halálát követően jómagam vállaltam azt a küldetést, amelyet szüleim és sorstársaik elkezdtek. Folytatom mindazt, amit Édesanyám elkezdett, legfőképpen azért, mert egyetértek George Santayana filozófus gondolatával: „aki elfelejti a múltat, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt...” Ne engedjünk a felejtésnek, adjunk teret múltunk kibeszélésének, feldolgozásának!


    Nagyné Pintér Jolán, elnök

     

    Amennyiben egyetért küldetésünkkel, vállalásunkkal és szeretné felajánlásával, adójának 1%-ával támogatni tevékenységünk, elérhetőségeink az alábbiak:

    Adószám: 18046492-1-41
    Cím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 4. V./19.


    Köszönjük!
    Skip to content